Itt a cseresznye szezonja, és azon kívül, hogy frissen elropogtatjuk, lekvárt főzünk belőle, vagy befőttnek eltesszük, süteménybe is belesüthetjük. Az én egyik kedvencem például ez a lepény, amit még gyerekkoromban a nagymamám milliószor készített nekünk. Őrült egyszerű és nagyon gyorsan kész van.
Hozzávalók:
- 6 egész tojás
- 60g vaj
- 200g barnacukor
- 120g finomszemű zsemlemorzsa
- 1/2 kg kimagozott cseresznye
- 1/2 citrom héja
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tojássárgákat a vajjal és a cukor felével verjük jó habosra, a tojások fehérjét szintén verjük kemény habbá a cukor másik felével. A morzsát és a habot felváltva, óvatosan adagoljuk és keverjük bele a tojássárgákhoz. Öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe (a tepsi akkora legyen, hogy a tészta kb. 3cm magas maradjon) a tésztát és egyenletesen elszórva dobáljuk bele a cseresznyéket, ezt a műveletet akár gyerekek is végezhetik. Süssük 150 fokon 30-35 percig.
Nagyon ismerős ez a recept:) Az én nagyikám is hasonlóan készítette. csak morzsa nélkül..látom végül sikerült kitalálni mi legyen a cseresznye sorsa...csodaszép lett:)
VálaszTörlésMikor megvettem már tudtam, (vagyis eléggé afelé húzott a szívem), hogy ilyen lepény sül majd ki belőlük. :)Vissza is megyek csütörtökön a piacra és veszek még, és készítek még ilyet, de az is lehet, hogy kipróbálom a tésztát mással is...
Törlés