Ezt a receptemet a Tarka-Bárka édesvízi halas versenyére találtam ki és készítettem el, de aztán valahogy addig már nem jutottam el, hogy fel is töltsem az oldalra. De most megosztom veletek, remélem ízleni fog. Elég sok alapanyag szükségeltetik hozzá, de megéri. Nem egy gyors vacsora, inkább kis létszámú ünnepélyesebb alkalmakra ajánlom. A halat én egészben vásároltam, és én magam filéztem ki. Nem nagy ördöngősség, csak nem szabad kapkodni. A fej kezdeténél vágjunk bele a halba és a gerincoszlop mentén a késünk hegyével kezdjük el lefejteni a húst a farok felé haladva. Ugyanígy járjunk el a másik oldalon is. Így kaptunk kettő darab szép pisztráng filét, amiben ha találnánk még nagyobb szálkákat, akkor egy csipesszel vagy kés segítségével húzgáljuk ki azokat. Ezután egy nagyon éles késsel a bőrét is távolítsuk el, ehhez az ételhez jobb, ha lebőrözzük, ha magában sütnénk a halat, akkor maradhatna rajta. Ezek után már füstölhetjük is.
Hozzávalók a füstöléshez:
Hozzávalók a halhoz 2 személyre:
A filéket mérjük rá a levelestészta lapra és kb. 2-3 cm-rel nagyobb négyzetet vágjunk ki belőle. Szórjuk a tésztára a kókuszreszeléket, és a mandulaforgácsot, majd sózzuk a filéket és helyezzük a tészta közepére. Hajtsuk fel a tészta széleit a halakra. Egy tűzálló tálat olajozzunk ki olívaolajjal és fektessük bele a halas batyut. Előmelegített sütőben süssük 15-20 percig 160 fokon. Jobb, ha figyeljünk, mert mint minden, ez is sütőfüggő.
Hozzávalók a vörösboros mártáshoz:
Hozzávalók a fehér mártáshoz:
Hozzávalók a polentához:
Ezt már a hal sütőbe helyezése előtt készítsük el. A hideg vízbe öntsük a kukoricadarát, és így tegyük fel a tűzre, mert később, mikor a víz már forr, becsomósodhat. Hagyjuk, hogy felforrjon és a forrástól kezdve addig főzzük, amíg el nem kezd buborékokat "köpködni". Ekkorra eléggé besűrűsödik és meg is fő. Terítsünk le egy hőálló felületre egy darab alufóliát és borítsuk rá a polentát. Egy hosszabb késsel simítsuk el e felszínét és kb. 2-3cm vastagságúra nyújtsuk ki. Hagyjuk kihűlni, majd 6-7cm-s virág alakú kekszkiszúróval szaggassunk belőle virágokat. Én a közepüket kilyukasztottam és tettem bele egy darab sült céklát. Ez akár el is hagyható.Hozzávalók a füstöléshez:
- 2 ág szárított rozmaring (kb 10cm)
- 1 ág szárított citromos kakukkfű (10cm)
- 1/2 marék faforgács
- alufólia
- 1 nagyobb fazék
- szita vagy szűrő
Hozzávalók a halhoz 2 személyre:
- kész vajas, levelestészta
- 2 pisztráng kifilézve és lebőrözve
- 1 ek. kókuszreszelék
- 2 ek. pirított mandulaszirom
- só
- olívaolaj
A filéket mérjük rá a levelestészta lapra és kb. 2-3 cm-rel nagyobb négyzetet vágjunk ki belőle. Szórjuk a tésztára a kókuszreszeléket, és a mandulaforgácsot, majd sózzuk a filéket és helyezzük a tészta közepére. Hajtsuk fel a tészta széleit a halakra. Egy tűzálló tálat olajozzunk ki olívaolajjal és fektessük bele a halas batyut. Előmelegített sütőben süssük 15-20 percig 160 fokon. Jobb, ha figyeljünk, mert mint minden, ez is sütőfüggő.
Hozzávalók a vörösboros mártáshoz:
- 1,5 dl száraz vörösbor
- egy 1cm-s darabka fahéj
- 2 db szegfűszeg
- egy 2cm-s darab narancshéj (vigyázzunk, nehogy vegyszerekkel kezelt narancshéj legyen)
- 1 tk. akácméz
- 1 ek. mazsola
- 1/2 kk. kukoricakeményítő
Hozzávalók a fehér mártáshoz:
- 1/2 édesköménygumó
- 6 ek. kókusztej
- 1/4 citrom leve
- só, bors
- 1/2 dl száraz fehérbor
- 2 tk. eukaliptusz méz ( lehet akármilyen már fajta méz is)
Hozzávalók a polentához:
- 100g fehér kukoricadara
- 6dl víz
- 1 kk. durva tengeri só
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése