2012. február 10., péntek

Aranydurbincs és pisztráng sülve, főve




  A havazás sajnos nálunk is lelassította az életet, itt Észak-Olaszországban (nem értem miért) nem igazán vannak felkészülve a jelentősebb mennyiségű hóra. Ez volt az oka annak is, hogy ha el is tudtam jutni a bevásárlást lebonyolítani, a halaspultot mindig üresen találtam. A múlt hétre rendeződni látszott a közlekedés helyzete, így érkezett friss zöldség és hal is a közeli szupermarketbe. Megörültem és be is vásároltam, mivel a családban még csak 3-an vagyunk így vettem 2 aranydurbincsot papinak meg maminak, a fiamnak pedig egy pisztrángot. Köretnek pedig egy kis broccolo cimone-t, vagy cimette di cimone-t, cimone di cavolo-t, vagy cavolo romanesco-t gondoltam, amit én csak "hegyes brokkolinak hívok,ha valaki tudja magyarul a nevét írja már meg nekem, mert a neten sehol nem találtam. Ez az a brokkoli szerkezetű és ízű zöldség, aminek a virágai hegyes és nagyon szabályos fraktálra hasonlító formájúak, nagyon mutatós zöldség.A képen láthatjátok.



  Mivel három 20-30 dkg-s halam volt, arra gondoltam, hogy három különböző módon fogom elkészíteni őket, így változatosabb lesz a vacsi. Itt is a recept.
  1. Aranydurbincs lilahagymával, citrommal és rozmaringgal:
  • 1 aranydurbincs
  • kevés felkockázott füstölt, húsússzalonna
  • extra szűz olívaolaj a meglocsolásához
  • 1 szál rozmaring, vagy 1 evőkanál szárított rozmaring
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb fej lilahagyma felkarikázva
  • 1/2 citrom felkarikázva      
  • 2-3 szem gyöngyhagyma egészben
  • só, bors
  Bélelj ki egy közepes tűzálló tálat sütőpapírral. Dobd bele a szalonnakockákat, a hagymakarikákat, a fokhagymát, a citrom szeleteket, és a gyöngyhagymát. A halat sózd, borsozd kívül-belül, majd tegyél a hasába egy szelet citromot és a rozmaringot. Mást nem is kell tenned, csak betolni az előmelegített sütőbe és 170 fokon sütni 45-50 percig.



  A másik durbincsot sütőzacskóban sütöttem, hozzáadott zsiradék nélkül. :)
Hozzávalók:
  • 2-3 gyöngyhagyma
  • 3 citromkarika citrom
  • 1 teáskanál szárított tárkony
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  A halat sózd és borsozd, szórd be kívül-belül a tárkonnyal. Tedd a zacskóba, helyezd a halra a citromkarikákat, dobd mellé a fokhagymát és a gyöngyhagymákat, végül zárd le a csomagot. Süsd 45 percig 170 fokos sütőben, akár együtt a másikkal.



  A pisztrángról még nem írtam semmit, így most gyorsan pótolom ezt a hiányosságot.
Hozzávalók 1 személyre:
  • 1 egész pisztráng
  • 1 gerezd fokhagyma
  • extra szűz olívaolaj
  • só, bors
  • 1 szál rozmaring
  Az olajat egy serpenyőben forrósítsd fel, dobd bele a kifilézett halhúst, sózd és borsozd. Add hozzá a félbe vágott fokhagymát és a rozmaring ágacskát. Lassú tűzön süsd mindkét oldalát 10-10 percig maximum. Nagyon gyorsan át fog sülni és isteni omlós lesz.
  A halak mellé a már fent említett brokkoli szerűséget ettük köretként, aminek Gabah-nak hála mostmár tudom a nevét, pagoda karfiolnak hívják, és amilyen gyönyörű, olyan finom. Annyit tettem vele, hogy rózsáira bontottam és sós lobogó vízben addig főztem, amíg meg nem puhultak, de nem estek szét. Pici olívaolajjal meglocsolva nagyon fincsi volt.
 

7 megjegyzés:

  1. Az aranydurboncs (nálunk dourada) az egyik kedvenc halam! Ideje lenne már venni... Nagyon szépek a fotók is!!!

    VálaszTörlés
  2. Húú, de jó ötlet! Nálunk is kedvenc a durbincs (nálunk meg dorada :D), úgyhogy nagyon jól jött ez a poszt, kicsit felfrissítem az itthoni családi-halas-szekciót :)

    Hihi, a havazós sztorin jót vidultam, nálunk is u.ez van (Barcelona mellett lakunk). Ha esik egy kis hó (Otthoni mércével mérve kicsi, itt már hajjaj) már iskolai szünet van, a boltokat kifosszák, üzletek nem nyitnak ki :D

    VálaszTörlés
  3. Nálunk cavolo romanoként árulják :-) magyarul pagoda karfiol.
    Nagyon tetszenek ezek az egyszerű halas receptek!

    VálaszTörlés
  4. Végre valaki megfejtette a rejtélyt.Pagoda karfiol!:) Köszi! Ti merre is laktok?

    VálaszTörlés
  5. Szia Hajni! Meglepit küldöm vissza Neked is, mert miért ne adhatnám vissza Neked, ha amúgy is Rád gondolnék. Gondolom ilyenkor már nem kell újra "átvenni", de mindenképpen szerettem volna.....:-)
    Itt találod a bejegyzést,amit végül sikerült most gyorsan összehoznom a nagy vizsgára készülés közben.
    http://sucreriesandco.blogspot.com/2012/02/dijat-kaptam-hajnitol.html
    és még egyszer KÖSZI!!!!!


    Ui: remélem tényleg nem baj, hogy visszajött :-)

    VálaszTörlés
  6. Szia Zsófi! Azt nem tudom, hogy baj-e, valaki okosabbat kellene megkérdezni. :)Én eddig azt sem tudtam, hogy van egy ilyen szokás a blogozók között, de kedves ötlet. Köszönöm, aranyos vagy, hogy rám is gondoltál! :)

    VálaszTörlés
  7. Igazán nincs mit, Hajni!
    Rivignanoban lakunk, Trieszt és Velence között félúton. :-)
    Üdv.
    Gabah

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...