2012. június 4., hétfő

Litván céklaleves másképp

  Hegyi Barbara litván céklalevesét már mikor megismertem, tudtam, hogy ki fogom próbálni. Ez valamikor húsvét körül volt, amikor még nem nagyon lehetett nálunk céklához jutni, viszont nálam már kandikáltak kifelé a céklapalánták a virágládában, mostanra pedig már egyesek el is érték végleges méretüket, így gondoltam megkóstoljuk a családdal az első saját céklatermésünket. Előkerestem ezt a receptet, ami a külcsínével is ugyanannyira elkápráztatott, meseszép pasztell lila színét, ha belekavarunk kanalunkkal, márványosra festik a julienne-re vágott, főtt cékladarabok, és mindezt megtetézzük egy kis friss zölddel, azaz a kaporral és néhány szál zsenge zöldbabbal... A recepten változtattam egy kicsit, nálunk ugyanis nem lehet kefirt kapni, a gombáimat pedig most éppen pihentetem, így csak joghurttal dolgoztam, és hagyma helyett zöldbabbal tálaltam.
Hozzávalók 2 személyre:
  • 2 férfi ökölnyi cékla
  • 4 doboz natúr, bio joghurt
  • bors
  • pár szál kapor
  • 2 tojás
A céklát főzzük meg héjastól, mikor megfőtt hámozzuk meg, majd vágjuk juliennre. Főzzük keményre a tojásokat. A zöldbabot szintén főzzük vagy pároljuk meg. A joghurtokat borítsuk egy tálba és ízesítsük sóval, borssal, majd egy keveset keverjünk simára a főtt tojások sárgájával és öntsük vissza a többi joghurtba. A céklát szórjuk a joghurtba és keverjük el egyenletesen benne. Tálaljuk durvára vágott kaporral megszórva, a tojások fehérjét helyezzük a leves közepére vagy a tányér szélére, végül fektessünk pár zöldbabot a tojásokra vagy ahova gondoljuk. Barna kenyérrel is fogyaszthatjuk.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...