Vasárnapi ebéd Toszkánában (Corfino) 1. rész

  Az egyik kedvenc éttermünk egy tőlünk kb. 1,5 órányi autóútra lévő toszkán hotel étterme. Ami igazán különlegessé teszi számunkra ezt a helyet, hogy rendkívül családias, a pincérek mintha saját otthonukban fogadnák a vendégeket, egy picit sem modoroskodnak, viszont kellően udvariasak, de ami még ennél is magával ragadóbb ebben a helyben, hogy mindenkinek szigorúan 13:00-ra meg kell érkeznie, és mindenki ugyanazt eszi, nincs lacafacázás és tökörészés étlappal meg ilyesmivel. Miközben szépen lassan eltelítenek bennünket a számtalan fogásból álló menüjükkel, gyönyörködhetünk a hotelt körülvevő tájban az étterem teraszos kialakításának köszönhetően. A terasz alatt óriási, terebélyes fügefák vetnek árnyékot az udvarra, a konyha mögött pedig egy méretes zöldfűszeres kert található, ahol egymás után sorakoznak bazsalikomok, rozmaringok, zsályák, kakukkfüvek, oregánók, majorannák és sorolhatnám még. Nincs luxus a tálaló eszközök terén, hagyományos, öreg asztalok, székek, fehér terítő, olcsó poharak és tányérok szépen rendben elhelyezve az asztalokon, egy-egy üveg helyi (címke/név nélküli, feltehetően chianti) vörösbor, friss kenyér és egy-egy kancsó csapvíz várja az éhes és szomjas vendégeket. A menü már 3 éve ugyanaz, de mégis visszavágyunk ide 2-3 alkalommal évente, mert a bőség zavarában én magam is sokszor elveszítem a fonalat, mi és mi után került a tányéromba... Pont ezért, most elhatároztam, hogy, ha meglehetősen nagy erőfeszítésembe is kerül (mert mikor csábító ételekkel kínálják az embert nem biztos, hogy a fényképezés fog eszébe jutni), de megörökítem ennek a röpke 2,5-3 órának a tartalmát és folyamatát. 
  Tehát, Emilia Romagnaból, egy ingencsak gyomorgyilkos út után (először hányinger, majd éhség), megérkeztünk Toscanaba, Corfino városkába. Pontosan 13 óra, a vendégek már partedliben ülnek a tányérok előtt. Mi is elfoglaljuk az asztalunkat. Reflexből támad mindenki a kenyeres kosárka tartalmára és nyúlunk a víz után. Miután megnyugodott mindenki, jöhet egy pohár bor. Nem sokkal később már érkezik is a pincér (ez esetben egy hölgy volt) a tányérokra kiporciózott hideg előételekkel.

Csinnn...

  
  Amit a tányéron láthatunk: sárgadinnye kocka, prosciutto crudo (nyers sonka), dió ricottával, szalámi, kiwi, nyers kolbászkrém kenyérrel, bazsalikomos-oregánós paradicsomos kenyér, zöldfűszeres sajtkrémes kenyér, májpástétomos kenyér.

  
  Egy normális embernek ennyi elég is lenne egy étkezésre, na de mi direkt gyúrtunk erre, hősiesen végig kell enni mindent. Szóval ezután a kedv csináló után még maradt elég vér a fejünkben ahhoz, hogy értelmes beszélgetéseket folytassunk egymással.  És ekkor érkezett még egy apró meglepetés.

  Sajttal-sonkával töltött levelestészta pogácsa. Ő már meleg előételként került a tányérunkba. És igen, itt már meg kellett állnunk pihenni, de a felszolgálók kíméletlenek voltak, nem vártak és már tették is elénk a következő meleg falatkát, a gombás sült polentát.

...és ekkor időt kértünk... volna, ha lehetett volna, de nem... Itt már erősen fél 2 után jártunk és még hol van a desszert??? Mammmmamia...! Igen, emlékszem, hogy az első fogás előtt még volt erőnk viccelődni, nevetgélni, a bor megtette a hatását. És ekkor nem váratlanul, de sokkolóan hatva megérkezett az első adag első fogás. Risotto volt, az biztos, meg bors is volt benne, az is biztos, de! másra nem emlékszem. Nem rajongok a risottókért, viszont ez krémes volt és finom. Megettük.

  Folyt.köv. hamarosan! :)