2013. március 5., kedd

Sáfrányos, gamberettis farfalle

A mai ebédünk. Isteni finomra sikerült. A hétvégén volt szerencsém megkóstolni egy étteremben ezt a tészta ételt, annyi különbséggel, hogy gnocchival tálalták. Elvarázsolt. Próbáltam reprodukálni az ott tapasztalt ízeket, ez főtt ki belőle.
Hozzávalók 3 személyre:
  • 200g farfalla tészta kamutból
  • 50 ml friss tejszín
  • 1 kisebb sárgarépa
  • 0,2 g sáfrány
  • 1/4 vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4 dl halalaplé
  • 1dl száraz fehérbor
  • 400g királyrák megtisztítva
  • egy csipet petrezselyem, ízlés szerint
  • reszelt bio citromhéj
  • extraszűz olívaolaj
A répát, a fokhagymát, a vöröshagymát kevés olívaolajjal turmixoljuk le, majd egy serpenyőben pároljuk meg. Öntsük fel apránként a halalaplével, amit előzőleg halcsontból főztünk, én fagyasztani szoktam. 20 percig főzzük, majd egy botmixer segítségével, a tejszínnel mixeljük le. Egy serpenyőben kevés olívaolajon pároljuk meg a rákokat, vegyük nagyra a lángot és löttyintsük bele a fehérbort. Párologtassuk el az alkoholt. A farfalle tésztát főzzük al dente. A rákokra locsoljuk rá a leturmixolt zöldséges krémet. Szórjuk bele a sáfrányt is. A tészta, mikor már majdnem megpuhult készen is van. Szedjük rá a rákokra, plusz adjunk a főzővízből 3-4 evőkanállal. Igazítsuk ki az ízeket egy kis sóval, ha szükséges. Lassú tűzön 3-4 perc alatt érleljük össze az ízeket. Tálaláskor megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel, és frissen reszelt bio citromhéjjal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...